Jól csak a szívével lát az ember..memoár
"Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Azok a tehetségek, értékes emberek, akikről a világon, sok helyen megfeledkeznek.
Kedves Olvasó!
Érdekes, hogy amikor az életben néha visszatérek egy-egy helyre, találkozom, olyan emberekkel, akikkel sok közös munkánk vagy élményünk volt, mekkora mosollyal az arcukon és öleléssel és állandó pozitív gondolatokkal erőstive meggyőződéseimet fogadnak és erősítik meg bennem, azt az érzést, hogy igen ez az idézet igaz:
"Amikor a változás szelei fújnak, a pesszimisták falakat emelnek fel maguk köré, az optimisták pedig vitorlákat bontanak"
Sokszor eszembe jutnak, azok a kollégák, legyenek azok a srácok, csajok és érdekes az, hogy generációs külömségekkel, akik tudják hogyan működnek a konyhában az elektromos gépek, megvannak az alapjaik egy jó szakács szakma felépítéséhez. De amellett sok minden másra is oda kell figyelniük, lehet, mondani, hogy elfogult vagyok, de én tudtam és tudok velük csapatban dolgozni, és soha nem martuk egymást, nekem csak szép emlékeim vannak róluk.
Ismeri a vendéggel érintkező fogyóeszköz kezelésének módját, oda figyel rá a higiéniára és alapos munkát végeznek, súlyt emelő versenyző sportembereket megszégyenítő tömegeket (eszközöket) mozgatnak meg, olyan lehetetlen helyeken és emeletekről le és fel, ahol nincs étel lift. Pedig ők nem szednek proteint és nem élnek update ételeken. Rendelkeznek, olyan titkos energiával, amely csak onnét ered, amelyet a szívükből nyernek. Tudjátok bármikor mentem oda hozzájuk, sosem mondtak nemet nekem semmire. Nem végeztek egyetemet nincsen doktori címük, de van annál értékesebb dolog, ami él bennük a mai napig irántam legalább is. Ez a feltétlen szeretet.
Amikor "hinterlandot" végeztem sokszor (pult, háttérmunka, törölgetés, stb..) sosem hallottam tőlük soha, hogy jaj, itt fáj, ott fáj... csak tették a dolgukat és közben, olyan zenéket hallgattak, amikre felfigyeltem. Kellemes légkör volt nevettünk sokat és viccelődtünk egymással. De amikor munka volt, kölcsönösen segítettük egymást minden tekintetben.
Nem derogált, bennem segiteni a mosogatóba, amikor volt időm és nem úsztam a poharakkal, szívesen fogtam meg a koszos Zsiros tányérokat és tettem be a tányértartóba és löktem be a mosogató gépbe, főleg, olyankor, amikor, olyan volt a beosztásuk, hogy egy ember volt beosztva a fekete edény mosogatóra és a fehérre is, és mellette dolgoztak a szakács keze alá is.
Minden tekintetben büszke voltam arra, hogy ezt a tapasztalatot is magamévá mondhatom.
Mert én is megjártam ennek a szakmának a lépcső fokait. Amikor diák voltam, én is konyhán kezdtem. Tudom, mivel jár, mi mennyi idő, és amikor több kéz hamarabb kész elvre van szükség, akkor nem vagyok rest beállni és pozitívan emlékszem majd vissza később egy hálás mosolyra, egy azóta is szeretettel fogadó kollégák társaságára.
Szerettem velük dolgozni és szerintem még lesz rá példa, hogy fogunk is.
Van, amit senki nem tud megcáfolni ebben a világban:
" Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan."
Ui.: a nagydíj kiosztóknak és cégeknek: Sehol nem látok csapat fényképet, nem látok, olyan riportokat, ahol megemlítenék, azokat a nagyon fontos fogas kerékként működő személyeket, akik nélkül ez a világ kártyavárként omlana össze, ha csak a változás szeleit említem is meg.